2017. július 12., szerda

A szociofotózás etikai kérdése.

Tudjuk mindketten. Megtanultuk a leckét. Kivülállónak kell maradni, a munka az munka, nem az a dolgom hogy segítsek hanem hogy tájékoztassak. Tudom hogy adott esetben a riporter, fotós élete múlhat azon hogy ezt betartja vagy sem. A szakmán belül is heves viták folynak etikai kérdésekről. 
Több dolog is van ami miatt nem tehetem meg hogy betartom ezt a szabályt.


Természetes hogy mi, akik ilyen körülmények között dolgozunk adrenalinfüggők vagyunk...olyan ez mint a drog, ezt kár is lenne tagadni, de ez még nem jelenti azt, hogy adott helyzetben nem segíthetek annak akinek tudok. 
Ki tilthatja meg hogy egy beteg embernek gyógyszert adjak, egy éhezőnek ennivalót, vagy egy családapának egy kis pénzt, hogy el tudjon utazni több száz kilométerre a családjától dolgozni. Útjaink során ha látjuk hogy egy egy családnak valamivel tudunk segíteni azt a következő úton megpróbáljuk elvinni nekik.... Van amikor csak pár kedves szó kell és egy ölelés van hogy a teljes utipénzünket otthagyjuk valahol mert egyszerűen nagyobb szükség van rá ott. 


Tudom hogy úgy is lehet segíteni, hogy elmeséljük a történeteiket, és felhívjuk a figyelmet rájuk majd megvárjuk míg valaki segít.... Ez így is van hisz mögöttünk is van egy csapatnyi jószándékú ember aki küld dolgokat, de ez nem jelenti azt, hogy az adott helyzetben nekem vagy Katának ne lenne ott a felelősség, hogy akarunk segíteni, vagy elbújunk a szabály mögé. Tisztában vagyunk vele hogy kevesek vagyunk bárki életét megváltoztatni, de azt gondolom, hogy néha egy kicsi segítség is sokat jelenthet, ha mást nem maximum túlélni az adott napot. Míg mi apró jelentéktelen dolgokat tudunk segíteni, a mögöttünk álló csapat hónapról hónapra megmenti egy ember életét gyógyszerrel, kötszerrel, fertőtlenítőszerekkel, segít egy anyának felújítani a kiégett házát, van ahol ablak kellett télire, máshol kilenc gyermek mellett nem ártott az anyagi segítség....


Végső soron én azt gondolom hogy mindenkinek saját dolga eldönteni, hogy kívülálló marad, vagy beleszól a dolgok alakulásába. Nem gondolom, hogy az a helyes döntés amit mi csinálunk. Nem gondolom, hogy aki másképp gondolja rossz ember, vagy ne segítene máshol sokkal többet mint mi. Azt gondolom hogy ebben nekünk nincs választásunk. Mint amikor megkérdezték miért kárpátalján segítünk miért nem itthon hisz itt is van rengeteg hely ahol kellene...és így igaz...mégis valahogy nekünk ott van dolgunk...azokkal az emberekkel.



2017. július 4., kedd

Az optikák svájci bicskája. Samyang 50/1,4

Mint sokan tudják késgyűjtő vagyok. Van rengeteg szebbnél szebb darab a fiókomban és természetesen van svájci bicskám is. Nekem a svájci bicska kicsit olyan mint Ken baba levetkőztetve.  tudjátok...a Barbie pasija! Széles százfogas mosoly, kockás has, ragyogó kék szem, csak épp a gatyájában nincs semmi :)
Na pontosan ezt gondoltam az ötvenes optikákról, ezért nem is nagyon siettem vele hogy leteszteljem. Gyakorlatilag szerintem nehéz lenne olyan unalmas objektívet gyártani mint a fix ötvenes...ennél más csak az lehet nehezebb, hogy találjunk olyan unalmas embert akit érdekel :) Na de mindegy gondoltam megnézem mit művel és meglátjuk...hiszen ez szinte majdnem mindenre jó! Hát akkor vigyül el erdőbe sétálni :)
Sokat beszéltem arról hogy erőben tág rekesszel dolgozni nagyon jó dolog hisz az emberi szem sem lát mident élesnek ezért kevésbé idegen egy olyan kép ahol kiemelt részek mellett vannak elmosott rejtett részek is. Az első kattintás után igazából kiszakadt belőlem egy - Helló édes! mert igencsak tetszett amit a gépen láttam....



Ha hiszitek ha nem még virágokat is fotóztam vele (oké egy pillangót is de ez csak legenda!)  és minden esetben gyönyörű bokeh tenger volt a jutalmam a háttérben. Könnyű járású, könnyen lehet élességet állítani rajta és igazából tényleg az a mindenre jó fajta....voltam olyan galád hogy fordítva is megnéztem mit rajzol és mi mást mint csodálatos makro képeket lehet vele készíteni....mivel a rekesz manuálisan állíható így könnyen szabályozható a bejutó fény mélyélesség stb fordított optika esetében is. Kezdem megszokni hogy bármilyen Samyang objektívet hozok el a végeredmény mindig egy végtelenül profi, letisztult termék, ami mindig tartogat meglepetéseket.
Természetjárás után persze ismét szóltam leánykámnak hogy ugyan álljon már meg egy pár pillanatra hogy lássuk mit rajzol a cucc közelről...



-Papa lányokat nem fotózunk alulról és én hercegnő vagyok és az igazából lány! -oktatott ki emmácska :)



Egy szó mint száz aki nem ragaszkodik a nagylátószöghöz, (én igen) annak nem gyenge társa lehet egy ilyen ötvenes üveg...igazából szinte minden kivitelezhető vele és mindez a megszokott Samyang minőségben ami pedig igyencsak a felső polcon helyezkedik el már...
Ha én választanék optikát magamnak, nekem az ötvenes lenne az utolsó abban az értelemben hogy elsőnek a 14-es kellene, utána egy 24-es, utána egy 50 és ezzel tele is lenne a polcom.
Mivel nem tudok mindenkivel külön beszélni itt írom le hogy Nem, nem kaptam semmilyen optikát ingyen, nem kaptam pénzt a tesztekért, az objektívek 2-3 napot töltöttek nálam. Megkértek hogy próbáljam ki, kipróbáltam, és amit leírtam az az én tapasztalatom, az én véleményem. Jelenleg ott tartok, hogy amit eddig próbáltam az magasan felette van az általam használt optikáknak minden tekintetben. Az objektívról bővebben itt olvashattok.


2017. július 3., hétfő

Csak ez lehetek

Pici sötét szoba....koszos bomladozó ágyak.


A földet ürülék borítja. Mennyezetről lógó apró izzó fénye dereng. Romlott hús szaga keveredik emberi vizelettel. Az ágyon gyerekek fekszenek. 
Tizennyolcan laknak a kétszobás vályogházban. Egyik legsötétebb sarokban valami neszez...közelebb megyek...takarók között cseppnyi baba fekszik. 
Beteg.
Nem tudják mi baja van.
Nincs pénz gyógyszerre.
Nincs pénz orvosra.
Nincs pénz buszra az orvosig.
Félretették....lehet hogy megmarad...ha elég erős. Közelebb lépek, lábam megcsúszik, szandálom vöröses barna csíkot húz a földön friss ürülékből...
Résnyire nyitott száján sipolva szalad a levegő...apró fogai koromfeketék...majd megmozdulnak.
Fél tucanyi döglégy mászik ki a résnyire nyitott ajkak közül. 
Még él...de a legyek már a szájába petéztek...
Pár órája még egy üszkösödő láb savanyú, lassan bomló szagát éreztem alig pár centire az arcomtól, és nem gondoltam hogy jön még rosszabb.


De hiába...én erre vagyok alkalmas. 
Tudom hogy még saját feleségem sem érti...tudja mikor hazajövök napokig nem vagyok még otthon...nem beszélek sokat...nem mutatok fotót...bámulom a falat. Sokadszora fürdök de még mindig érzem a bőrömön a rothadás édeskés illatát. Nézem a fotóimat és tudom hogy ezzel tudok segíteni. Tudom hogy nem tudok semmi mást tenni. 
Megmutatni és odavezetni azokat akik segíteni tudnak. Azokat akik eljöttek a karitatív workshopokra mikor nekik is gyüjöttünk. Köszönöm nekik. 
Milyen könnyű egy légkondicionált belvárosi lakásból okoskodni, fontoskodni és milyen nehéz odamenni és nyitva tartani a szemed...tudjátok néha nagyon szívesen becsuknám...hogy ne lássak...ha nem látom akkor nincs is....akkor ez meg sem történik. 


Minden út végén egy valamit kérek a teremtőtől...ne haragudjak azokra akiknek semmi sem elég...azokra akik fél életüket felhalmozott tárgyakkal igazolják....akik miatt éhezik a fél világ. Nehéz ez a feladat és kevés vagyok én ehhez.


2017. június 25., vasárnap

Samyang 20/1,8 teszt, csak őszintén kiadás....

Sziasztok! Tesztelésre kaptam a Leitz Hungáriától egy Samyang 20/1,8-as optikát.
Általában így kezdődnek a tesztek...mármint azok amiknek a negyedik sorától kettesével olvasom a sorokat, majd harminc másodperc szenvedés után a végéhez lapozok hogy basszus foglald már össze milyen a cucc, mert az agyam leáll a technikai paraméterektől meg a részletektől....
Sajnálom én rossz tesztolvasó vagyok....katasztrofális hogy mennyire nem érdekel a 0,5655 tizedes vertikális torzítás kihatása a függőlegesen futó vonalakra könyörgöm nem zebrát akarok én fotózni! Engem egy valami érdekel! Adjátok a kezembe had próbáljam ki mire tudom használni, a technokrata magömlést meg hagyjuk a műszerészekre én fotós vagyok könyörgöm....
Tudom sokan felhördültök most, hogy ez milyen bunkó apám!
Igen igazatok van...engem nettó az érdekel, hogy mennyiben segíti a munkámat az adott termék és mit tudok kihozni belőle. Tehát minden felesleges cicoma nélkül a nyers valóság.



Na akkor nézzük...a Samyang 200/1,8 nekem kicsit olyan se hús se hal kategória. Na nem kell félreérteni. Tökéletes! Olyan gyönyörűt rajzol hogy még a fényképezőgép kijelzőjén is bőven látszik nem kispályás...AS verziót kaptam tehát gyakorlatilag nyugodtan elfelejthetem a kromatikus aberrációt és ez így is van.
Ezt az optikát bizony közeli dolgok fotózására teremtették!
20cm és 1 méter között gyakorlatilag majd egy teljes fordulatot kell tekerni így az élességállítás messze a legkönnyebb ezen az addig teszteltek közül. Feltett szándékom volt hogy keresek hibát, és hogy pártatlanságomat igazoljam rendeztem pár tanítványommal egy kis összejövetelt hogy próbálják ők is ki, és hát sajnos ők sem találtak benne hibát max mikor megtudták az árát kérdezték nincs e nyitva vasárnap a bolt...
Az egyetlen bajom vele az, hogy beleszerettem a 14-esbe...abban érzek valami olyan apró pluszt ami látható a fotók hangulatán is.
El is határoztam magam hogy ezzel is portézni fogok és megpróbálok amolyan Balassásan beteg képeket hozni. Jó modell volt erre Zólyomi Zsolt barátom akinek a sármját szerettem volna elhozni és erre a Samyang kontrasztos, végtelenül éles képe tökéletesen megoldás volt. Na persze kissebb sziszifuszi munka volt mire rávettem hogy végre ne mosolyogjon :)



Miután láttam hogy leglább annyira részletgazdag mint a többi eddig tesztelt Samyang optika belecsaptam a lecsóba és tettem egy újabb lépést ezeknek az optikáknak a képzelt határterületei felé. Azért képzelt mert eddig nem találtam meg azt a határt amit ne tudtam volna megcsinálni velük.



Igen tudom hogy nem látszik a szeme...és imádom :) A Samyang itt is hibátlanul hozta a megszokott magas szinvonalat. Marad a cukiufotó gondoltam úgyhogy leragadoztam a kertben szórakozó fiamat egy pár kattintás erejére...



Részletgazdag és gyönyörű bokeht generáló optika a huszas Samyang így aztán megint ott tartunk hogy meg kell jegyeznem nem találtam negatívumot. Illetve egyet! Ezt is vissza kell vinnem! Ha a portréidhoz szeretnél egy nagylátót akkor a Samyangnál jobb ár érték arányt aligha találhatsz...de ne hidd el nekem...menj be tedd fel a gépedre és próbáld ki! Köszönöm a Leitz Hungáriának hogy kicsit játszhattam vele!

2017. június 23., péntek

És akkor, ott, abban a pillanatban fotós lettem.

Colint már régóta ismertem. Kevés olyan jó embert ismerek mint ő. Valahogy ismeretségünk első pillanatától fogva akkor bukkant fel amikor segítenie kellett, és ő mindig segített holott tudta nem fogom tudni viszonozni.
Dolgoztam vele egy ideig....mint gipszkartonos. Ő ebben mesteri szinten van, és imádja csinálni. Neki nem gond ha éjjel kettőig dolgozik, csak ne péntek este legyen, mert ha lemegy a nap ő nem dolgozhat többet. Betartja a törvényt. A régit.
Elfelejtettem mondani hogy Colin vallásos. Mélyen és vidáman. Mindent annak a tükrében vizsgál hogy mit mond az írás? Mit szólna ehhez Jézus? Ő már csak iyen figura....
Na de hogy visszatérjek témámhoz, megint vele dolgoztam....na nem azért mert jó gipszkartonos vagyok...nem nem vagyok az viszont tudta mikor van szükségem munkára és nála mindig volt...és valahogy mindig többet kerestem mint más mert tudta hogy szükségem van rá.



Akkor még úgy képzeltem hogy van egy munkám és mellette fotózom míg ki nem vált teljesen....
Este volt már és nagyon untam a munkát...adogattam neki amit kért és hoszasan beszélgettünk Istenről, terveiről, terveinkről, az életről....éjjel hullafáradtan baktattam haza beestem az ágyba és másnap kedvtelenül mentem újra tenni a dolgom.
Leültem munka közben inni egy korty vizet és néztem ahogy teszi a dolgát...fáradhatatlannak tűnt...láttam hogy imádja azt amit csinál....látam hogy tökéletességre törekszik...hogy fárdhatatlan....és hogy boldog mert a helyén van.
Ez volt az a pillanat amikor talán a jóisten egy villanásnyi világosságot gyújtott a fejemben.
Felnevettem és kényelmesen elhelyezkedtem....tudtam hogy többet onnan nem fogok felállni hogy gipszkartonozzak. Órákig néztem ahogy dolgoznak és végig mosolyogtam. Mosolyogtam mert rájöttem milyen ostoba voltam...azt hittem meg kell tanulnom tőle gipszkartonozni hogy legyen pénzem fotózni pedig a jóisten nem azért hozta az életembe ezt az embert hogy megtanuljam tőle a szakmát....azért hozta hogy lássak egy embert aki szerelmes abba amit csinál...aki azért jó benne mert egyszerűen szereti csinálni...aki azért fáradhatatlan mert SZERETI amit csinál. A szeretetet kellett megtanulnom...a fejembe akarta verni hogy csak akkor leszek boldog, ha azt csinálom amit a legjobban szeretek. Csak akkor lehetek a legjobb, ha azt csinálom amibe szerelmes vagyok...mutatott egy embert akiről példát kellett vennem csak lassan jöttem rá mi a cél....megmutatta hogyan lehetek az aminek szánt. Nevetve mentem oda colinhez (kölinnek ejtjük ezért hez) és sosem felejtem el azt amit akkor mondtam.



-Köszönöm! Mindent! Már értem, és csak egy dolgot szeretnék mondani....kibaszottul jobb fotós vagyok mint gipszkartonos te! Most megyek és végre csinálom azt ami a dolgom! Megöleltem és otthagytam.
Mosolygott....
A munkásai mondjuk tuti hogy teljesen hülyének néztek de hol érdekelt engem az....
Azóta is nagyon jó barátok vagyunk. Sokat segített nekem.
Segített helyretenni azt, hogy a nehezebb utat kell választani...hogy van amikor mindent egy lapra kell tenni mert másképp nem megy....hogy csak azzal kell foglalkoznom amibe szerelmes vagyok...a többi csak időpazarlás.

2017. június 22., csütörtök

Samyang F2,8/14mm teszt Balassa módra! :)

A Leitz Hungária egyik legszimpatikusabb mondata az volt hogy a teszt alatt maradj végig önmagad! Iszonyatos megkönnyebbülés volt nekem mert akik ismernek személyesen tudják hogy ami a szívemen a számon és hogy nem tudok kibújni a bőrömből.
Mikor megláttam a 14-es Samyangot az volt az első két gondolatom hogy:
1: Ez nagyon sérülékenynek tűnik a kis domború pofikájával,
2: Na most én mit csináljak ezzel?



Első körben kimentem kék órában a dunapartra hogy na akkor most aztán megcsináljuk a tipikus kékórás lánchidas parlamentes förtelmet mert bizony ez erre való! (NEM!) Igazából nem is volt kedvem elővenni és akkor jutott eszembe hogy maradjak önmagam...
Jó de akkor mi a fészkes fenét kóválygok a dunaparton mint gólyafos a levegőben ahelyett hogy mennék a dolgomra!
Én megrögzött szociofotós vagyok. Arcokkal, történetekkel dolgozom. És még valami! Folyamatosan azt tanítom hogy hacsak nem igazolványképet csinálunk akkor mutassunk meg minél többet az alanyunk hátteréből környezetéből mert az fog mesélni első körben. Tudom én hogy ezt az optikát csillagfotóval, tájképpel, városképpel kell, illetve szokás bemutatni tesztelni csakhogy engem az nem érdekel...engem az érdekel én hogyan tudnám használni! Ó bárcsak ne tudtam volna meg....ez egy olyan cucc ami minden emberekkel foglalkozó fotós alapfelszerelése között ott kellene hogy legyen! Szerelem az első kattintásra!
Ma voltam olyan vakmerő hogy elvittem magammal a szentendrei postás strandra és két gyermekemet maximálisan kihasználva leteszteltem a Samyang 14/2,8-at.
Az első kép elkattintása után kollégám csak annyit kérdezett:
-Jöhet Ukrajnába?

Nekem ezt az optikát a jóisten is szocióra teremtette. Természetesen manuális ez is de ekkora látószögnél nem jelent gondot élességet állítani egy pillanat alatt. A képek 2,8-as rekesszel készültek. Figyelembe véve a látószöget a torzítás igencsak minimális! Természetesen a sarkoknál van életlenedés és pici torzítás de ezt csak 2,8-as rekesznél vettem észre.


Meglepően éles képeket produkál és súlya is igencsak kicsi nem beszélve az áráról
Úgy játszottam vele egész nap mintha megint gyerek lennék, egyszerűen imádtam! 


Kicsit tartottam tőle hogy igen rendben van szép a kép jót rajzol de mi lesz ha belenagyítunk mert nekem nem kevésszer méteres vagy anál nagyobb nyomatok kellenek de ezen a területen sem okozott csalódást!


Kezdem elég kellemetlenül érezni magam de egész nap kerestem a legapróbb hibát amibe bele tudok kötni de az ég egy adta világon semmit sem találtam. Még a zsák amit adnak hozzá az is igaz egyszerűbb de jobb mint a 24-eshez járó verzió.


Ha nem kellene visszaadnom akkor biztos vagyok benne hogy folyamatosan hordanám magammal mert ilyen látószöggel és rajzolattal szinte minden terepen tudnám használni! Szeretném leszögezni hogy Emmát senki sem bántotta csak lezúgott a hintáról és lezúzta az orrát. Mivel meglehetősen büszke rá így nem távolíthatom e a képről :)
Az utolsó dolog az objektív részletgazdagsága....én nem mondok semmit döntsétek el ti magatok!


Egyszóval azoknak akik természetfotózással vagy városfotózással fotóznak nem kell bemutatnom a Samyang 14/2,8-at viszont megragadnám az alkalmat hogy a szoció, és riportfotósokhoz szóljak....gyerekek ez nagyon jó cucc ha a munkádba egy kis különlegességet akarsz vinni! 

ui: Emma profi, tehát gyakorlatilag pillanatok alatt hozza a nekem kellő kifejezéstelen arcot amúgy végigröhögi az összes fotózást :)


2017. június 21., szerda

Samyang 24/1,4 teszt, és a nagy bejelentés.

Soha egy cég sem keresett meg a fotós cégek közül hogy támogatna a munkámban, vagy hogy fontosnak tartja azt, amit csinálok, csinálunk kórházakban, nyomortelepeken, stb és hozzáteszi azt amivel több, jobb lehetne minden.  Igaz ami igaz én sem kerestem senkit meg. Valahogy úgy voltam vele hogy ha a jóisten úgy látja jónak úgyis megoldodik minden idejében. Mikor elkezdtem a kórházakban dolgozni számtalanszor jeleztem az alapítványok felé hogy a technikai felszerelésem nem feltétlenül elég ehhez a munkához és mivel karitatív munkákat végzek 85%-ban nem tudok csak úgy hip hop frissíteni. Sajnos kérésem teljesen süket fülekre talált így doloztam azzal amim volt úgy ahogy tudtam. Kaptam persze igéreteket innen onnan, de ezek mindig feledésbe merültek, elsüllyedtek.
A legkissebb technikai segítségnek is örültem volna, de álmomban nem gondoltam hogy ekkora segítséget kapok.
Minden pontosan ugyanúgy kezdődött mint a munkám a National Geographicnak. Kaptam egy levelet, és egy olyan ajánlatot amit sosem reméltem.
Nem kissebb cég állt mögém mint a Leica Magyarországi hivatalos képviselete a Leitz Hungaria.
Kiemelt projektjeimhez mint például a koraszülött életmentő klinikákon folytatott munkám biztosítják a technikai hátteret, tehát vihetek magammal olyan fényerejű optikákat amivel könnyedén tudok dolgozni a legváltozatosabb körülmények között is, és ami hab a tortán, a kórházakban használhatok Leica gépeket. Nekem utoljára az egyetemen volt a kezemben Leica egészen pár nappal ezelőttig mikor elém pakolták a palettát és bemutatták a Leica friss választékát. Volt nekem a kezemben a sonytól az fujin át az olimpusig sok kisméretű tükör nélküli gép. Soha egy sem győzött meg teljesen.....mindig találtam valamit amivel nem tudtam vagy nem akartam megbarátkozni. A Leica valami egészen más. Letisztult. Egyszerű. Tökéletes.



Ja és full frame.... ami nagyon feltünő, hogy a spártaian leegyszerűsített dizájn mellett valami olyan hibátlanul ergonómikus, hogy nem szívesen teszi le az ember ha egyszer kézbevette. Nincsenek felesleges gombok, nincs csicsa, nincs céltalan dizájnelem. Egyszerű, csendes, tökéletesség van. Nem tudom semmilyen eddig használt kamerához hasonlítani. Leica...ennyi.
Az hogy mennyire hasznos azon a terepen ahol én dolgozom mondanom sem kell...kicsi, könnyű, full frame, és páratlan képi világa van...még csak steril környezetben használtam de az eddig is feltünt hogy teljesen más logaritmus alapján mér fényt mint a nikon. Jobb....
Az első objektív amit kaptam tesztelésre és projektre egy Samyang 24/1,4 volt nikon bajonettel a d700-ra. Hónapokig próbáltam egy ilyet szerezni hogy be tudjam fejezni a projektemet a National Geographicnak mivel olyan helyen dolgoztam ahol a fény csak látogatóba jár így hihetetlen könnyebbség az 1,4-es fényerő.



Végülis elvittem filmforgatásra is ahol mondhatni extrém terepen próbálhattam ki hisz a fények folyamatosan változnak, a szereplők mozognak, és ugyebár ez a kis csoda manuális! Hála istennek hisz azok a fotósok akik dolgoznak manuálissal, gyorsan rájönnek hogy terepen néha kincset ér az hogy nem kell szórakozni a fókuszpontokkal hanem pillanatok alatt át lehet tenni az élességet a kép másik sarkába egy mozdulattal.
Első benyomásom az volt hogy az optika letisztult, minimalista, nagyon preciz, minden holtjátéktól mentes. A második az hogy basszus iszonyatosan szép rajzolata van!
Na de viccet félretéve semmilyen kompromisszumot nem kötöttek a minőség területén.
Tökéletesen éles a kép a sarkokban is, vignettációval nem találkoztam.
A forgatáson hibátlanul tudtam vele dolgozni és ami a Natgeo projektet illetni ha a kezdetektől ezzel dolgozhattam volna egy hét alatt vidáman végzek! Na de lássunk egy pár példát.



A képre kattintva nagyobban is megnézhetitek hogy bizony részletgazdagságban nincs miért szégyenkeznie a Samyangnak hiszen gyakorlatilag részletgazdagabb képet ad mint a fix 85-ös nikonom.





Vignettációval vagy a sarkok életlenedésével nem fogtok találkozni és a torzítás is gyakorlatilag észrevehetetlen, köszönhetően az aszférikus lencsetagoknak. A kromatikus aberráció olyan alacsony szintre van szorítva hogy semmilyen gondot nem okoz.
2,2-es rekeszen nagyon gyenge fényviszonyok közt így működik...



teljesen nyers kép, egy 8 éves D700-as nikon vázon. Igazából nem tudom elképzelni mit művelhet egy ilyen optika egy komolyabb vázon, de egy szó mint száz a többi gyártónak fel kell kötnie a gatyát mert ár érték arányban a Samyang erősen a verhetetlen kategória. A Magam részéről én nagyon szerettem dolgozni vele...nem volt feltünő, kihívó, viszont be tudtam vele két nap alatt fejezni a munkát a National Geographicnak, és a forgatáson is minden igényemnek tökéletesen megfelelt. Azoknak akik nem félnek a manuális objektívektől (tehát a fotósoknak) tiszta lelkiismerettel tudom ajánlani. Kipróbáltam, leteszteltem minden terepen, és sajnos visszaadtam :D
Köszönöm a lehetőséget a Leitz Hungariának és azt is hogy mögémálltak amikor épp senki nem akart még.
Negatívum. Sajnos az is van....a tok amit adnak hozzá....kis bársony zsák...kivülről de belül müanyagszerű valami....könyörgöm egy ilyen optika ennél többet érdemel! :)

2017. június 5., hétfő

SABOTAGE de miért ingyen?

Talán van köztetek ember aki emlékszik a Semmi hatalma előadásra.
Őszintén szólva én nem gondoltam, hogy ez évekre ki fog hatni és még a mai napig kapni fogom a leveleket miatta. A sabotage ennek az előadásnak a következő lépcsője...mondhatnám az ami azóta történt fejezete. Tudom én hogy teljes iparág épül arra, hogy reményt adjanak az embereknek hogy motiválják őket hogy igérjenek nekik valamit, megoldást, kiutat, minden ajtót nyitó kulcsot.
Országos turnék ahol csak húsz harminc ezer forintot kell fizetned azért hogy megtudd minden gondodra a megoldást.
Tudjátok én ezekben nem hiszek.
Én azt gondolom hogy ezek nettó lehúzások, az egy dollárért megmondom hogy légy gazdag kategóriából.
Éppen ezért eszem ágában sincs pénzt elfogadni egy ilyen előadásért mint a Sabotage.
Hogyan is tehetném hisz nekem nincs kulcsom minden ajtóhoz, nincsenek megoldásaim az élet összes kérdésére, nem tudom megoldani senki helyett a gondjait, nekem csak az a saját mintáim vannak amik rám érvényesek. Ugyan miért kérném hogy kövess engem vagy tegyél ezt vagy azt és minden rögtön helyrejön....ez netto hazugság lenne.
A Sabotage egy hosszú éjszakai autózás...hűvös eső utáni illatokkal...a létezés öntudatra ébredése.
Eljöhetsz ha van kedved....


2017. május 25., csütörtök

Négy nap a Hercegasszony birtokon

Aki ismer az tudja hogy nagyon egyszerű figura vagyok, aki egy jógaszőnyegen is elalszik egy nem túl zajos sarokban ha úgy hozza a sors. Az hogy egy olyan helyen pihenhettem ki magam, mint a Hercegaszony Birtok az minden elképzelésemet felülmúlta. 
Gyönyörű tágas aparmant kaptunk külön szobával a gyerekeknek, külön nekünk, mindkét szobában külön szabályozható légkondival ami fantasztikus mert Papa szeret jégveremben aludni :)


Megmondom őszintén hogy a romániai Patarét után két napig olyan térzavarban voltam hogy a wellnessbe be se mertem menni és jórészt a folyóparton üldögéltem vagy gyermekeimmel bírkóztam. Időközönként megjelent egy egy pincér aki megkérdezte nem kérek e valamit de mindezt olyan egyszerűen, kedvesen, hogy egy percig sem éreztem feszélyezve magam. 
Valahogy az ott dolgozó emberek minden merevség nélkül egyszerűen, csak nagyon kedvesek.
Nem tudom eldönteni melyiket szerettem jobban a reggelit, az ebédet, vagy a vacsorát....azt hiszem mindet :) 




A mentás kókuszos zöldorsófőzelék abszolút nyertes lett...azt gondolnátok nem lehet jóllakni ilyen kajákkal? Nem a fenéket nem! Mind a legjobb alapanyagokból részben saját kertjükből hozott zöldségekből, gyümölcsökből készülnek, így nem csak iszonyat finomak de kifejezetten laktatóak is!
A házi limonádék is gyorsan kedvencek lettek főleg a mentás!
Bori rábeszélt hogy menjünk el evezni, és milyen jól tette! Rengetek emlék ébredt újra a kisduna partjáról, és iszonyat jó fotótémákat láttam így mikor visszatértünk elkötöttem a hotel egyik saját biciklijét és felfedezőútra indultam...tisztára mint egy gyerek :)





Na itt jött el az a pont hogy bemerészkedtem a wellness részbe és mintha csak rám várt volna elkezdett "forrni" a jakuzzi...na jó röhögjetek ki én nem nagyon ültem még ilyenben de valami isteni érzés volt egy fárasztó nap után. 
Kicsit a gyerekek miatt aggódtunk mert azért mégis egy elegáns helyre megyünk de ez a hely megdöbbentőn gyerekbarát...annyira hogy Emma még rajzolt is valamit kedvenc emberének talán megtisztel egy selfivel a rajzzal akkor ide kerül az is de akárhogy is a gyerekek rendesen zokogtak hogy végetért a négy nap és továbbmegyünk egy hétre a Sun Cityre...
Beni betör a konyhába hogy ugyan mikor lesz kész a főt virsli? :)

Összesítve én még nem voltam olyan helyen ahol ennyire egyben van minden. Észrevettem hogy esténként minden kültéri lámpát áttörölnek hogy ne legyen rajtuk pókháló, a füvet folyamatosan vágják, gondozzák, és a sétányon milliónyi rózsabimbó várja a megfelelő időt hogy vörösbe borítsa az utat...kicsit sajnálom hogy akkor már nem leszek ott, hiszen csodálatos fotótéma lett volna de ha valaki épp olyan szerencsés hogy akkor lesz ott mindenképp fotózza le!




Így a bejegyzés végén már csak megköszönjük ezt a négy napot, a szíves vendéglátást, a kedvességet, na meg a két csónakot amivel kalandoztunk, a biciklit amivel én csavarogtam, a gyerekeknek a két kis minigokartot amivel négy napig randalíroztak. Menjetek bátran gyerekekkel nem fogtok csalódni a helyben! Van rá egy Emma meg egy Beni garanciánk :)






2017. május 24., szerda

Aricia 40 Elkészült!

A negyvenedik év mégiscsak egy lépcső gondoltam én is amikor kialakult bennem egy ötlet amin hónapokig dolgoztunk míg végül tökéletes lett. Több lehetséges változat született míg megállapodtunk a végleges verzióban. Sokat hallgatom minden felől hogy miért nem lehet már venni egy könyvet, albumot a munkáimmal. Azért mert bármit is csinálok szeretném ha lenne súlya. Minden évben kiadni egy könyvet nekem nem célom. Mindenképp azt szerettem volna hogy ez egy vízválasztó dolog legyen a fotográfiámban.
Elkészült tehát az Aricia 40.
Azért választottam ezt a sorozatomat mert ez volt az ami a betegségem után egy újfajta megértés felé mozdított. Ez volt az utolsó olyan sorozatom ahol nem szerepeltek emberek a képeken, itt változott meg minden.
Elképzeltem 40 darab matt fekete dobozt amiken arany betűkkel szerepel a cím.
Kívül  csak a cím és az alcím...a nevem csak belül kerül említésre, jelezve hogy az én munkámat tartod a kezedben. Minden dobozban 16+1 kép van elválatszva papírral, tetején fehér vászonkesztyűvel. Mindegyik doboz sorzámozott, kézzel aláírt.
A nyomatokat a Pigmenta Art Print Lab készítette Hahnemühle Photo Rag Baryta papírra archív pigment print technológiával.
A 40 gyönyörű doboz elkészült.
Julius végéig személyesen veheted át tőlem Budapesten ezután postai úton juttatjuk el azokhoz, akik szeretnék a negyven doboz egyikét.
A dobozok jelképes negyvenezer forintos áron találnak gazdára, kivéve a 40/40-es példányt amit árverésre fogok bocsátani.





2017. május 17., szerda

Erdély, elhagyott helyek, lincshangulat, avagy épségben hazajöttünk, de.....

Három valóban nagyszerű napot tölthettünk Romániában ahol semmi sem úgy alakult ahogy elterveztük, de pont így kezdődnek a kalandok általában....vagy nem. Valami rejtélyes oknál fogva a határon szolgálatot teljesítő egyébként roppant szimpatikus fiatal ember az egész táskámat atomjaira szedte és eltávolított belőle két imbuszkulcsot, mielőtt még megszállott ikea fanként el nem kezdem repülés közben lebontani a járművet alattunk. 
Miután tüzetesen megvizsgálta a fényképezőgépeimet is szó nélkül felengedett a gépre egy kubotan társaságában, mert migrénes vagyok és csak azzal tudom kimaszírozni a fájdalmat a fejemből. 



Hurrá repülünk!
Azaz repülnénk mert sztrájkolnak a kolozsvári reptéren így késik a gép és ezt az időt a fedélzeten ücsörögve vidám dolgokkal töltöttük el. 
Hurrá megérkeztünk! Megjelenik a kis csapat akik mindent elintéztek nekünk és tényleg tény ami tény fantasztikus hátterünk volt társaságukban. 



Egyből meg is indultunk Petrozsény felé remek kis csapatunkkal és fel is fedeztünk egy fantasztikusan jó és kifejezetten olcsó éttermet. Itt találkoztunk első segítségünkkel aki Bányamérnök és az elhagyatott bányák világába kalauzolt bennünket. Sajnos ő úgy gondolta hogy nekünk kivülről lefotózni a bányákat elég és nem akarunk mászkálni a lerobbant gyárakban stb de sajnos mi szerettünk volna így magánútra kényszerültünk és elindultunk Lupény felé. 


Útközben megállapítottuk hogy az országban random módon elhelyezett lovak száma igen magas! Tehát mész az autóval és -Jé egy ló! Nem hiszem hogy láttam életemben ilyen sűrűségben előforduló ortodox templomokat. 
Megérkezve lupénybe megálltunk a legnagyobb komplexum kapujában hátha beengednek minket! És igen! Hisz a portás egy Magyar néni volt aki boldogan beengedett minket egy kis sétára fotózásra az elhagyott területre. 


Sokadik ilyen területet fotózom és újdonságot ez sem hozott, mindazonáltal volt pár érdekes momentum, és a csapattal is jól esett sétikálni. Volt csepp hiányérzetem de azért teljes volt a dolog. Mielőtt elfelejteném hogy szállásunk fantasztikus helyen volt egy hegyoldalban ahol ez a látvány fogadott minket reggelente...na jó ez mondjuk pont este volt de ezt ti úgysem tudjátok :)


Kolozsvárra visszaérkezve már csak az utolsó állomás várt ránk, Patarét. Patarét nem más mint egy fél falunyi szemétlerakat ami körül, és benne létrejött egy kis cigány falu. Ide mentünk be vezetőnkkel aki maga is bent dolgozik illetve munkát és segítséget ad a helyieknek. Pillanatok alatt körbevettek minket a gyerekek ahogy az lenni szokott mi pedig hol játszottunk velük hol fotóztuk őket hol ők minket. Sajnos kisérőnk nem volt még ilyen szituációban így azt sem tudta kezelni mikor megjelent a falu vezetője és kérdőre vonta hogy mit csinál bent a faluban fotósokkal hiszen ez nem egy állatkert. 
A gond sajnos az volt hogy mi nem tudtunk megszólalni mivel nem beszélünk románul kisérőnk pedig teljesen lefagyott még azt sem tudta elismételni amit én mondtam neki így a vezető körül el kezdtek gyülekezni a kevésbé szipmatikus és sokkal kevésbé kultúrált megoldásra vágyó helyiek. Az első dolgom az volt hogy kivettem a gépből a kártyát és elsüllyesztettem a zsebemben hogy legalább az meneküljön meg ha a gép nem is. 
A vezető végülis a diplomatikus megoldás mellett döntött és kisétáltunk a faluból. A képeket nem használjuk fel ezt megígértük helyi vezetőnknek és meg is tartjuk de azért lesz egy előadás ahol ezekből is fogok válogatni egy szűk közönségnek. Miután végeztünk jött a sör ami virágba borította a napunkat :)


Esténket Bori rokonával Andrással töltöttük egy iszonyat jó Steampunk sörözőben ahol annyi baleset történt hogy Andris mivel 15 éve nem látta borit megölelgette Katát megpuszilta és le Szia Borikázta:) 
Milyen benyomásaim vannak Romániáról? Vegyesek. Picit úgy éreztem magam hogy a Románok azért neheztelnek rám mert Magyar vagyok a magyarok meg azért mert Magyarországon élek ami ráadásul nem is igaz no de mindegy mert öszességében a csapatért nagyon megérte nagyon jól éreztük magunkat velük és talán egyszer még folytatás is lesz de most szemeimet ismét Ukrajna felé fordítom mert ott van dolgunk :) 




És a csapat egyesével....a főnök :D 
A Petya
A Kata